Kik választották a DXN-t és miért?

Munkatársaink beszélnek arról, miért érdemes elkezdeni munka mellett egy network marketing üzletet, és miért a DXN jelenti számukra a biztos hátteret.

Csapatunkban sokféle ember van, az élet különböző területeiről:

  • ápolónő, pedagógus, közgazdász, bolti eladó, buszvezető, katonatiszt, természetgyógyász, vállalkozó, sportoló, kamionsofőr, grafikus, egyetemista, nyugdíjas, gyesen levő anyuka…
  • Vannak, akik azért jöttek, mert az állásuk mellett plusz jövedelmet szeretnének.
  • Mások idővel váltanának, mert nem akarnak életük végéig alkalmazottként dolgozni.
  • Sokan többre vágynak annál, mint amit egy hagyományos munkahelyen érhetnek el. Éveken át szorgalmasan építik az üzletüket, hogy később felmondhassák az állásukat, és élvezhessék a szabad életet, az átlagnál jóval magasabb jövedelemmel.

MIÉRT JÓ IDETARTOZNI?

Egyszerűen, őszintén és vidáman.

Nézd meg hogyan érzik magukat azok, akik már úgy döntöttek, hogy velünk tartanak ezen az úton.

Érezd jól magad ebben az üzletben!

Akkor tudod végigcsinálni, ha folyamatosan tanulsz, fejlődsz, és szereted azt, amit csinálsz.

Nem kell magadra kényszerítened semmi olyat, ami a belső értékrendtől eltér.

Csapattársaink elmesélik mit szeretnek benne a legjobban

Az álmok követése közben találtam rá a DXN-re és azóta szárnyra kaptam. Most úgy érzem, a nagy dolgok még csak ezután következnek.

Sali Réka

Celldömölk

Lehetőséged van arra, hogy egy online üzleti hálózatot felépíts, és ezáltal biztosíts magadnak egy anyagi jólétet, függetlenséget és végleg kikerülj a mókuskerékből.

Zilahi Krisztián

Budapest

A kávézásaimat, és hogy a cég termékeit fogyasztom, népszerűsítem, jutalékkal honorálja a cég, amit minden hónapban pontosan megkapok. 

Nagy Júlia

Pécs

Minden szempontból előnyösnek találtam, mind a termék, mind a várható kereslet oldaláról, de leginkább az otthoni munkavégzés lehetősége ragadta meg a fantáziámat.

Fodor András

Budapest

Kaptam egy ingyenes weboldalt és webirodát az üzletem sikeres elindításához. Én már megtettem az első lépéseket a sikerhez vezető úton.

Szabó Mária

Gúta

Kipróbáltam a kávét, ami nagyon ízlett, ezért rendszeresen fogyasztom. Néhány kávé elfogyasztása után jótékony hatását is tapasztaltam.

Gebhardt Zsuzsa

Pécs

A One World, One Market, One Dragon koncepció volt a legszimpatikusabb, azaz a termeléstől, a gyártáson, és a piacra juttatás egy cég kezében van. 

Dóri Péter

Alsóbogát

Már nagyon régóta kerestem olyan munkát, melyhez nem kell befektetés és amelyet bárhonnan a világból tudok végezni; csak internet és áram kell hozzá. 

Nagy Rita

Nyársapát

Hogyan tudsz Te is elindulni ezen az úton?

Hogyan változott meg az életük a DXN-nel?

Orsy László

“Én annyit tudok mondani neked, hogy megéri belevágni. Nagyon megéri!

3 év hálózatépítő munka után jutottam el addig a döntéshelyzetig, hogy főállású hálózatépítő leszek és akkor már a kétszeresét kerestem annak az illetménynek, amit a honvédségnél kaptam főtörzsőrmesterként…

Fél év múlva, amikor leszereltem, már a háromszorosát kerestem… Ez két éve volt és most (5 és fél évvel a csatlakozásom után) a 6-8 szorosát éri el a havi nettó DXN-jutalékom a korábbi főállásomból származó nettó havi jövedelmemnek. És ez nem csak egy egyszeri kiugró érték, hanem hónapról hónapra visszatérő, rendszeres havi nettó jutalék!

Ennek a havi jutaléknak több, mint 50%-a a vezetői bónuszból származik. Tehát függetlenül az én havi teljesítményemtől érkezik, azaz passzív jövedelem és felfogható nyugdíjként is!

És ez az a 2 dolog (az áhított valódi passzív jövedelem és az áhított exponenciális növekedés), ami miatt az utóbbi fél-egy évben sok-sok képzett hálózatépítőnek vonzó lett a DXN!

Én már elértem ezeket és most azon dolgozom, hogy a néhány sikeres csapattársam mellett minél többen elérhessék, vagy meghaladhassák az eredményeimet – mert nálunk ez is lehetséges!

Gondold végig, milyen lenne az életed, ha 10-20 vagy akár 30 évvel a nyugdíjkorhatár előtt kiszállhatnál a mókuskerékből! Ráadásul egy átlagos mai nyugdíj 5-10-20-szorosát elérő havonta érkező passzív jövedelemmel a bankszámládon…”

Nagy Gábor

Végzettségemet tekintve állattenyésztő üzemmérnök vagyok, de vállalkozásom és útkeresésem alatt elvégeztem a boltvezetői, kereskedelmi menedzser, és az ingatlanközvetítői OKJ képzéseket is így akár áruház vezető is lehettem volna.

Voltam alkalmazott, tudom mit jelent minden reggel munkába menni, főnököket kiszolgálni, akkor menni szabadságra, ha elengednek, és minden hónapban egy napon megkapni a havi fix munkabért, amiből 31 napig meg kell tudni élni valahogy! Dolgoztam mezőgazdaságban, ahol nem volt munkaidő, mindig készenlétben kellett lenni, voltam kazánfűtő 24 órás műszakban, és dolgoztam laborban 8-16-ig minden nap.

Voltam hagyományos vállalkozó, mert szerettem volna szabad ember lenni! Táska és Divat áru üzletünk volt, ami sajnos, nem hozta be a hozzá fűzött reményeket! Cipeltem a zsákokat, próbálkoztam kitalálni, éppen mire van igényük az embereknek, mert ami egyik évben divat volt másik évben már csak ár alatt lehetett kiszórni! Télen meleg volt nyáron hideg és óriási volt a függés az időjárástól! Sorba telepedtek körénk az olcsó kínai konkurenciák és nem bírtuk az árversenyt.

Végül már rossz döntések sorozatát hoztam, hitelekből tartottuk fenn az üzletet, alkalmazottat és tönkre mentünk, be kellett zárnunk.

Megjártam az intenzív osztályt, rohant velem a mentőautó, megmentették az életem, de a gyógyulttá nyilvánításom után is fél évig gyógyszereken kellett élnem, és nem tudtam aludni!

Szóval megjártam a hadak útját, és hogy nem kerültünk az utcára és talpra tudtunk állni, szüleinknek, sok jó barátnak támogatónknak és sok hivatal jóindulatának köszönhetjük.

És természetesen annak, hogy az elmúlt évtizedben nagyon sok könyvet olvastam az MLM-ről, személyiség fejlődésről, hitről, pozitív megvallásról, gondolkodásváltásról életmódváltásról, és beletanultam az online internetes világ adta lehetőségekbe, az online marketingbe.

És ezeket alkalmazva sikerült a DXN cég kiváló termékeit és az üzleti lehetőséget úgy reklámoznom, bemutatnom az embereknek, hogy sokan csatlakoztak a csapatomhoz és ma már sok lelkes munkatársammal együtt dolgozunk azon, hogy minél több embernek mutassuk meg ezt a kiút lehetőséget!”

Specht József és Vali

“Évtizedekig bíztam abban, hogy jobb lesz minden. Amikor már nem volt kilátás, akkor munkahelyet váltottam. Soká tartott, míg rájöttem, hogy nem várhatok más eredményt, ha ugyanazt csinálom, mint előtte.

Buszvezető voltam. Ami ilyenkor változott az csak az autóbusz színe volt. De mindegy volt, hogy sárga, kék, vagy éppen piros busszal jártam, ugyanúgy nem fizettek annyit, amennyiből tisztességesen meg lehetett élni. Vali a feleségem ápolónő volt. Ugye nem kell itt leírnom, hogy milyen megbecsülést kapott az állami munkahelyén?

Olyan életre vágytam, hogy a feleségemnek, a lányaimnak mindig mindent megvehessek, amire szükségük van. Szerettem volna jó autót, és szép házat. Ez olyan nagy dolog? Viszont kell hozzá a hat számjegyű jövedelem, aminek az első számjegye nem egyes, vagy kettes

2009. óta, amikor kiléptem utolsó munkahelyemről a havi jövedelmem bőven e szint fölött van. Egy évvel utánam Vali is eljöhetett az állásából. Ma biztos anyagi háttérrel élünk, és azoknak adunk tanácsot, akik most jönnek rá, hogy új célokat, új utakon lehet elérni”

Faragóné Keserű Judit

„Emlékszem, amikor elkezdtem senki nem számított erre. Még én sem. Igaz, már a legelején tudtam,

hogy DXN gyémánt leszek, ez soha nem volt kérdés. Azt gondoltam, hogy rendben lesz, hogyha havi 200-300 ezer Ft-ot keresek, ha ez lesz a főállásom, és majd jól elleszek én így…

Ezzel szemben, ahogy haladtam előre az úton rájöttem, hogy egy jól működő MLM rendszer ennél sokkal többet adhat: 

pénzügyi függetlenséget, a családommal tölthető minőségi időt és a jogot, hogy azokat a dolgokat tegyem, amik fontosak nekem. 

Azt gondoljátok talán, hogy különleges képességekkel, vagy nagy képzettséggel kell rendelkezni ahhoz, hogy ezt az üzletet meg lehessen csinálni? Ez nem így van, nem ezek számítanak.

Látjátok, itt vagyok én, egy 2 gyermekes Anyuka, aki valamikor nagyon erős miérttel elindult, néhány blogbejegyzéssel, honlapokkal, 0 MLM-es tapasztalattal, de kitartóan és keményen dolgoztam, folyamatosan tanultam, és képeztem magam, és másokat is segítettem a fejlődésben.
Még én is sokszor ledöbbenek azon, hogy hova sikerült máris eljutni, és elképesztő meglátni azt, hogy mi mindent el lehet még érni. Amikor sokan először találkoznak a DXN-nel lehet, még nem is gondolják, hogy mekkora lehetőség jött szembe velük. De minél magasabbra jutunk, annál több mindent látunk meg. Rájövünk, hogy sokkal többre vagyunk képesek, még nagyobb célokat tűzünk ki, és elérhetünk egy olyan életet, amire mindig vágytunk.

Amikor Velünk megtörténik, a saját bőrünkön érezzük a fejlődést, a sikert… az a legjobb, és legnagyobb érzés. Én ma már egy több, mint 11000 fős nemzetközi csapat vezetője vagyok, 107 országból vannak csapattársaink, és már sokkal nagyobb álmaim váltak valóra, mint amiket valaha is elképzeltem. Kibontakozott előttem egy valódi MLM életstílus. Fantasztikus érzés, és megerősítés, hogy mennyire jó úton haladunk.

A saját sikereken túl egy dolog tud még nagyobb, örömtelibb érzést adni, hogyha a csapattársaink érnek el sikereket.

Nap, mint nap kapjuk a visszajelzéseket barátoktól, ismerősöktől, hogy látják, hogy “bejött nekünk” ez az üzlet. Most, hogy már sikerült elérnünk egy szintre, és látják az eredményeket, a bizonyítékokat, ők is még jobban felfigyeltek erre. Egyik kedves barátunk azt mondta, hogyha tudná, hogy 4 év múlva ő is el tudná érni, amit nekünk sikerült, akkor biztos, hogy nagyon sokan ezt csinálnák.

Az igazat megvallva – nem látnak mindent, nem látják, hogy ez az üzlet sokkal több annál, mint a szintek, gyémántok, magas havi bónusz, és utazások. Igen, ez a látványos, és természetesen örömteli része, amiért mi is nagyon tudunk dolgozni. De még sokkal több van benne, ami azonnal mindenkinek adott lesz, hogyha úgy dönt, hogy a DXN segítségével változtat az életén:

  • nap, mint nap tehet az egészségéért, és segíthet ebben a családjának, környezetének,
  • egy nagyon jó csapatban dolgozhat, pozitív, segítő emberek vehetik körül, és új, igaz barátságok épülhetnek.
  • Nagyon sok területen fog folyamatosan fejlődni, és rájön, hogy sokkal több mindenre képes…

És természetesen sok, kitartó munka és folyamatos tanulás, ami még kell ehhez, néha bizony csalódásokon és kudarcokon vezet az út. Ami nem tökéletes, de egy jobb út. Megéri.

Hogyan tudsz Te is elindulni ezen az úton?